Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Cavintont Mindenkinek!

2007.11.01


Beteg vagyok, és felejtek. Néha összekeverek arcokat és mondatokat. Sőt, amikor teljesen elhatalmasodik rajtam időnként a kór, akkor még tetteket és tetteseket is összekeverek. Többször okozott ez már problémát, hála istennek eddig komoly kellemetlenséget nem okozott. Eddig még nem kevertem össze Szent Istvánt és tetteit mondjuk Rákosiéval, és Kádárról sem mondtam még hogy Ő a második honalapítónk, bár vannak olyan médiumok, amelyekben hasonlókat már olvastam/hallottam. Oroszul meg Bolgárul. Meg néha magyarul is. De azt is észrevettem, hogy valószínűleg én is csak megfertőződtem, hiszen egyre több embert látok magam körül, akik szintén ebben a veszélyes, amnéziaszerű betegségben szenvednek, és ez a betegség az influenzához hasonló gyorsasággal terjed, nem kímélve gyermeket és öreget, szegényt és vagyonost, képviselőt és polgármestert.


A minap találkoztam egy barátommal, beszélgettünk a faluról, múltjáról, jelenéről, és nem kevés szó esett a falu jövőjéről. Elmesélte, hogy Veresegyházon, bár a helyi polgármester és baráti köre nagyon szeretné, de nem tud megvalósulni a BD Hungary Kft., egy orvosi műszerrendszereket, gyógyászati eszközöket gyártó világcég Veresegyházára tervezett fecskendőgyártó üzeme. Érvénytelen helyi népszavazás, indulatok, hozzászólások mindkét oldalról – ezek a hírek az önkormányzat honlapján. ( www.veresegyhaz.hu ) Szerencsés település, ahol mindenkinek lehetősége van megszólalni az önkormányzat által finanszírozott médiafelületeken...


Hogy ez hogy kapcsolódik a bevezetőhöz? Hát úgy, hogy barátom a Veresegyházon elhasalt cég által a polgármesteri hivatalban megrendezett bemutatón önkormányzatunk egyik jeles képviselőjétől azt hallotta, hogy közösen szeretnék népszerűsíteni a beruházást a polgárok körében, legalább annyira, mint régebben az azóta már Pusztazámoron megvalósult szemétlerakót, csak sokkal inkább el kell nyerni a polgárok bizalmát, mint akkor. Eszem megáll!!! Emlékeznek még arra a kampányra? A sötétben rejtőző ellenforradalmárok sunyi, név nélküli szórólapjaira, amelyekben azt állították, hogy patkányok, szélben forgó szemétkupacok, bűz, kukázók, turkálók és guberálók fogják ellepni a falut??? Hogy semmi értelme a lehetséges beruházó által bérelt busszal elutazni Ausztriába, megnézni hogyan működik egy hasonló telep???


Emlékeznek még, hogy a beruházás szinte egyedüli támogatója, falu vezető szinten, bizonyos Kummer János, akkori polgármester volt??? Nem??? És arra emlékeznek, hogy mi lett a szavazás végeredménye??? Elmondom. A beruházás mellett szavazott a szavazók 8 (nem tévedés, NYOLC százaléka), ellene pedig a szavazók 92 %-a!


És arra emlékeznek, hogy a jelenlegi testületből hányan voltak tagjai a képviselő-testületnek akkor??? Hogy a jelenlegi képviselő-testületből hányan támogatták a szeméttelep ügyét? Nem??? Akkor Cavinton-t mindenkinek!!!!

 

Pecsenka Vince

 

UI: A polgármester válasza a 2007. decemberi Sóskúti Híradóban olvasható, amely a www.soskut.hu oldalon is leérhető!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.